Új járművek érkeznek a MÁV-hoz, már azt is tudni, hol lehet velük találkozni
Rövidesen a GYSEV Siemens Vectronjai is új utakon tűnhetnek fel, de Alstom Astride villamos mozdonyok is forgalomba állnak.
Lázár János biztosította a családot, hogy az állam visszaszolgáltatja Sigray Antal örökségét.
Előbb a német-, majd a kommunizmus-ellenessége miatt üldözték Sigray Antal grófot, aki magyar múzeumokban helyezte letétbe műkincseit. A rendszerváltás után azonban az örökösök nem kapták vissza a vagyont, azzal az indoklással, hogy a gróf az államra bízta azt.
Lázár János államtitkár elmondta: „Az első és legfontosabb, hogy a hazafi Sigray Antal örököseit megkövesse a magyar állam, és bocsánatot kérjen azért, mert az elmúlt huszonkét évben a család számára nem tudott igazságot szolgáltatni. Sigray Antal és leánya minden kétséget kizáróan a megőrzés szándékával bízta javait a magyar államra, a magyar állam azonban nem volt képes ezeket a javakat megőrizni”.
A gróf örökösei elmondták: „nagy öröm számunkra ez a nap”.